Szexy lány

2022.07.16

Szex történet becsült olvasási ideje: 2 perc 4 (23)

A lányt a szobámban találtam. Épp akkor állt fel a székemből. Az asztalon laptopom, de kikapcsolva. Leültem és bekapcsoltam. Az utolsó keresések még nem voltak törölve rajta.

-Szóval szex történetek -néztem rá.

Nem szólt, csak elpirult.

-És melyiket olvastad?

-Az utolsót, amit még nem küldtél el.

-És tetszett?

-Igen. Nagyon. - pirult el újra.

-Mi tetszett benne?

-Hát az, hogy megbizserget, mintha csak velem történne.

-Elképzelted?

-Igen.

-Na és jó volt?

-Igen. Nagyon. - sütötte le szemét.

A szex történet

Láttam, hogy várakozóan állt mellettem. Megremegett, ahogy megérintettem csípőjét, majd végigsimítottam feszes kis fenekén. Megremegett, mint ahogy történetemben leírtam. Te jó ég! Most azt várja tőlem, hogy végigcsináljam vele!?

-Szeretnéd? -kérdeztem, de már sejtettem a választ.

Nem felelt, de megremegett csípője.

-"Ahogy a férfi végigsimított combján, nem húzódott el, csak hagyta. Sőt egy kicsit széteresztette combjait is!"- idéztem.

Aztán megsimítottam combját. Ő pedig kissé széttette lábait. Ekkor kezem combjai közé tettem és cirógatva elindultam ágyéka felé. Felérve Vénuszára siklott a tenyerem. Bugyija már nedves volt. Lassan, alig érintve megsimogattam, majd elkezdtem bugyiját lehúzni róla. Kileptettem belőle, és egyik lábát lábaim közé húztam. Aztán érintgetni kezdtem Vénuszát.

Selymes szőrzetét babrálva ujjamat szeméremajkai közé vezettem. Puncija forró volt és lüktetett. Ahogy cirógattam, ő megemelte szoknyáját és elém tárult szemérme. Előretolta csípőjét, én pedig puszilgatni kezdtem. Először csak szeméremajkait, és mikor azok megnyíltak belenyaltam kutacskájába. Hatalmasat sóhajtott, és megrándult csípője.

Tovább nyalogattam, mire előbújt rejtekéből kemény kis csiklója is. Azt is nyalogatni kezdtem. Váltogatva puncijának bejáratát, szeméremajkait és újra meg újra csiklóját. A hatás nem maradt el. Megvonaglott, és nedveit csorgatva elélvezett. Ekkor kigombolta blúzát, elém tárta hetykén ágaskodó bimbókkal kemény apró melleit. Majd lábam közül lábát áttette másik lábamon is, és ölembe ereszkedett. Mellbimbóját számba adta, majd elkezdte nadrágom kigombolni.

Kezem még mindig punciját cirógatta, mikor farkamat kezébe véve azt is vágatába vezette. Ahogy ujjam megint csiklóját érintette, makkomat puncijához igazította. Aztán hatalmas sóhaj kíséretében elkezdett rudamra ereszkedni. Teljesen magába vezette. Hátravetett fejjel, szemeit behunyva, mellbimbóját a számba préselve kezdett csúszkálni rudamon. Fantasztikus volt, ahogy szűk hüvelye össze-össze rándulva szorongatta farkamat. Egyre nagyobbakat rándult csípője.

-Ugye belém engeded? Nagyon szeretném. -lihegte.

Spriccelve zúdult puncijába spermám, mikor elélveztem benne. Ekkor ő is felnyüszítve megfeszült és elélvezett. Fejem még szorította mellére, még hintázgatott ölemben.

-Ez így sokkal, de sokkal csodálatosabb volt, mint olvasva.

-Szeretném, ha más történetedet is végigcsinálnád velem. Ugye nem nagy kérés?

-Nem, ha ezt is megírhatom.

Ennyiben maradtunk.

Szex történet szerzője: Apóca49

https://megaporno.hu/blog/a-szex-tortenet/